Vendégkönyv

Bejelentkezés a vendégkönyvbe | Vendégkönyv megjelenítése
Ádám
Körülbelül pár hónapja, azt hiszem január elején egy váratlan pillanatban egyik napról a másikra a fél arcom lebénult. (Bell féle arcidegbénulást diagnosztizáltak) Ennek oka, hogy a dermesztő hidegben a szervezetem feladta, így egy megfázás keretein belül ráhúzódott az arcomra. A kórházi ápolás után (ha az nevezhető annak) úgy döntöttem, hogy a mielőbbi felépülésben újabb segítséghez fordulok, ugyanis lelkileg megviselte a szervezetemet az, hogy hetekig leragasztott szemekkel tudtam aludni. Ekkor gondoltam úgy, hogy BobyToo kezelése segítene a gyógyulásomban. Először nem hittem, hiszen minden ember messziről kerüli az ilyen dolgokat. Én is így voltam, viszont egyszerűen rá voltam kényszerülve arra, hogy higgyek magamban és Bobyban. A kezelés minden csütörtökön volt, pár hét alatt szinte teljesen meggyógyultam. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egy ilyen betegség pár hét alatt nyomát sem mutatja, pedig ha jobban utánanéz az ember, általában egy arcidegbénulás hónapokig is eltarthat. Köszönöm, BobyToo!
05/2/18

Ilona
Önbecsülés hiánya, pánikbetegség. 14 éves korom óta nehezíti az életemet. Sok fajta és féle terápiát kerestem már, hosszabb rövidebb ideig jó is volt. Az idén januárban kezdett el BobyToo kezelni. Már néhany kezelés után észrevettem a pozitív változásokat, jobban érzem magam. Amíg eddig megviseltek a változások, most jól veszem az akadályokat. Javult az önértékelésem és nem panikolok. Köszönöm a sok kezelést, a tanácsokat és az idődet. Hálásan köszönöm BobyToo :)
05/3/18

Woodoo
Megmondom a valót, szkeptikus voltam az ilyen fajta gyógyítás iránt. Születésem óta a sok gyomorsavra különféle gyógyszereket szedek. Aztán 2017.12.31.-én lementem BoboyToo-hoz szilveszterezni. Elkapott a szokásos gyomorégés, BobyToo rátette a kezét a gyomromra és egy percen belül elmúlt. Azóta más szemmel nézek rá.
05/3/18

Krisz
Megmondom őszintén egy évvel ezelőttig távol állt tőlem az ezotéria és a spiritualítás világa. Érdeklődtem utána, olvasgattam róla de igazából nem hittem benne. A horoszkópot már inkább jobban figyelgettem és olvasgattam, sőt abban némiképp még hiszek is de nem bulvárújság szinten, mert az szerintem csak jól kitalált iromány. Viszont az asztrológiai oldalakon egész jó kis horoszkópokat lehet olvasni. De most ez nem is érdekes. Az ezoterikus dolgok akkor kezdtek foglalkoztatni mikor közel egy éve megismertem Bobyt és némi beszélgetés után rájött és el is mondta hogy nekem elég nagy problémáim vannak amikre azonban van megoldás. Kicsit kétkedve fogadtam eleinte amiket mondott de aztán kipróbáltam a meditációt és az első után rájöttem hogy ez tényleg működik és nem valamiféle "hókuszpókusz" varázslat amiben ugye gyerekkorban hiszünk még. Csak ez felnőtt korban a legtöbb emberből úgy elvész. Úgyhogy érdekelni kezdett a meditáció és egyre többször mélyültem el benne jóféle kellemes zenei aláfestéssel, főleg egy-egy nehéz nap után esett ez jól, mikor úgy éreztem tele a fejem mindenféle gondolatokkal. Boby magyarázatai által kicsit képet kaptam egy másik világról ami bizony létezik, és léteznek azok az erők is amik úgymond fölöttünk állnak, és amelyek fölött igen kevés hatalmunk lehet. Van jó és rossz, amik nagyban befolyásolják az életünket, és csak rajtunk áll melyik kerül előtérbe. Jó ez az oldal mert sok mindenre rávilágít, sok mindent segít megérteni és általa talán könnyebben boldogulunk a mindennapokban, még azok is akik nem hittek eddig a spiritualításban. Próbálják meg, mert érdemes....
05/3/18

D
Egyetlen egy dolgot tégy Higgy és Bízz.... Egy kézzel foghatatlan Csoda fogja átölelni a lelked! Mely megnyugvást hoz és erőt ad a hétköznapi harcokhoz. Üdv Mindenkinek ❤️
05/3/18

Katarína Dubenová
Mindig emlékezz, hogy milyen messzire jutottál, milyen dolgokon mentél keresztül. Minden alkalomra, amikor annak ellenére, hogy úgy érezted nincs erőd, mégis erőt merítettél magadból. A reggelekre, amikor nem akartál felkelni és mégis megtetted, függetlenül, hogy milyen nehéz volt. Az összes alkalomra, amikor fel akartad adni, de tovább mentél. De legfőképp arra, hogy milyen erőssé váltál az utadon. Safira 62 ♥
05/3/18

SunFighter
A hit sokat segít, kételkedsz, akkor tapasztald meg azt, amiben nem hittél eddig... Sok mindenben kételkedem, de amit eddig megtapasztaltam és működik, abban 100% hiszek. Boby "erejében" szintén 100%-osan. Amit tud, azt tudja, amit átad azt Te is tudni és érezni fogod...
05/5/18

Apofisz
Tetszik az honlapod, nagyon jó. Amit talán még magad sem tudsz, ez a meditáció és spirituális dolog meg karma, ez nem más mint Krisna. Ő a válasz mindenre. A karma legföbb tanitása,hogy minden amit teszünk vissza száll miránk. "Négyezer évvel ezelőtt Sri Krisna felajánlotta legmagasabb rendű üzenetét az emberiségnek, az egész világnak: „Amikor a darma, a belső élet törvénye hanyatlik, és az igazságtalanság győzedelmeskedik, Ő, a végtelen Tudat emberi formában születik meg, hogy átalakítsa a bennünk lévő gonosz hajlamokat, és beteljesítse a bennünk lévő isteni Valóságot.”
05/5/18

Katka
Nagyon rossz lelkiállapotban éreztem magam. Egész délután feküdtem és éreztem valami egyre mélyebbre húz. A telefonomban lapozgatva elèm jött Boby. Rögtön megütötte a szemem, hogy mit alkotott. Éreztem azonnal írnom kell neki. Szinte rögtön vàlaszolt. Ha haza ér azonnal felveszi velem a kapcsolatot. Megnézett!!! Mindent lát!!!! Mindent tud, mindent érez!!!! Órákig tisztított. Most olyan könnyű minden. Nem érzem a nehéz súlyt a lelkemen. Jó ranácsokkal látott el. Bíztatott. Decemberben stroke-ot kaptam. Làtta ezt a problémát is. Ezt is gyógyította. Elmúlt a szédülésem. Délután még forgott velem a szoba. Most könnyű minden. A testem és a lelkem is friss. Hálásan köszönöm drága Boby amit tettél értem ismeretlenül, azonnal!!! Hálám és ölelésem a legönzetlenebb Angyalnak!!!
05/5/18

Jani
Sziasztok ! Hát hol is kezdjem.Nekem két komoly betegségem van, amit gyermek korom óta viselek. 1. Tüdő Asztma : Erről a betegségról nem kell senkinek mesélni, mert mindenki tudja mivel jár és, hogy milyen betegség. 2017 - Novemberében a tudő légtesztem 54 százalék volt, rá egy hónapra 62 százalék. 2. Tourette - szindróma : Akaratlan testi mozgások.Motorikus tickek, és vokális tickek.Sajnos ebből nekem mindkettő aktívan megvan a napjaimban, hol erősek, hol gyengébbek.Az asztmámra két gyógyszert szedek ami fogjuk rá hatásos szokott lenni.A szindrómára nem szedek semmit, mert teljesen felesleges mindenféle agyi stimulánsos gyógyszerek használata. A Tourette - szindrómában szenvedő betegek tünetei nagyon széles palettán mozognak. A kényszermozgások (motoros tic-ek) és a hangadások (vokális tic-ek) lehetnek nagyon súlyosak vagy enyhébbek, egyszerűek vagy komplexek.Erről az esetről nagyon sok dolgot írhatnék de akkor ez nagyon hosszú lenne. A lényeg, hogy így felnőtt korban ezek a betegségek erősödtek, nem kicsit.Olyannyira, hogy szégyeltem kimenni az utcára és felűlni a buszra, mert féltem, hogy az emberek kinevetnek ha látják.Mert ők ugye ezt nem értik mi miért van. Teltek múltak az évek megismertem BobyToo - t meséltem neki a betegségeimről.Természetesen ő különféle tisztítási kezeléseket csinált, és napról napra enyhűlt az asztmatikus betegségem, és a tourett tünetei.BobyToonak köszönhetem a tavalyi 62 százalékos légtesztem eredményét.Az idén még nem voltam vizsgálaton, de ha megyek érezhetően nagy javulás van bennem, és a légtesztem is jó lesz.Természetesen be fogok számolni az eredményről.Röviden ennyi. BobyToonak ezúton is köszönöm a sok segítséget. :)
05/6/18

A .M
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
05/7/18

Vain
Jómagam igazán szkeptikusnak hittem egy jó darabig. Amit meg tudok fogni az létezik. De el kell ismernem, hogy létezik valami ami túl mutat az anyagi létezésen. Van olyan pillanat amikor már a fájdalmon nem segít semmi. Hiába szeded a gyógyszert marékszám nem könnyebbülsz meg. Epekő műtétre várt a párom de a fájdalmak tükrében beláthatatlannak tűnt az a két hét ami hátravolt addig. Enni már semmit mert mindentől csak erősödtek a tünetek, amikor egy pár percet kért Bobytoo, hogy segíthessen. A párom tudta nélkül, aki kimerülten aludt kapott egy "kezelést" fél óra múlva mosollyal az arcán ébredt. Köszönjük Boby Too.
05/7/18

Dorina
Jelenleg 27 hetes kismama vagyok. A picim apukája elhagyott amikor 6 hetes voltam. Egyre süllyedtem le. Nagyon elveszett voltam. Most jól veszem az akadályokat. Nem sírok. Kezdem a jövőt pozitívnak látni. Az arcomon is látszik a változás. Mindennél jobban hálás vagyok.
05/7/18

Gábor
Anno hirtelen kezdődött nálam a spiritualitás, hirtelen nyílt ki a harmadik szemem, amit nem tudtam kellőképpen kezelni akkoriban, ezért teljesen lezártam magam. Amikor 1 éve megismerkedtünk, újra jöttek a dolgok, de már sokkal inkább lightosan, könnyebben irányítottam Őket. Hamar kiderült, hogy réges-régről "ismerjük" is egymást! :) Azóta, volt 2 rosszullétem, amikor egyszer azt vettem észre, hogy kezdek kihűlni, akkor is segített, majd 1 hete pedig hirtelen nagy rosszullét jött rám, elsötétült a világ, remegtek a lábaim, zsibbadt a szám széle, az alkarjaim alsó fele is zsibbadt, hányingerem lett, össze akartam esni... 45 perc után lettem jobban, de egy tompa, nyomás maradt a fejemben, nem fájás, csak hasonló. Akkor is egy ilyen ártó támadás ért, amit szintén segített leszedni. :) Azóta is minden gondunkat megosztjuk egymással és igyekszünk egymásnak segíteni. :)
05/7/18

Katarína Dubenová
Néhány ember akkor jelenik meg az életünkben, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk. Szeretnek, felemelnek minket. Emlékeztetnek a legjobb dolgokra akkor is, ha a legrosszabbakon megyünk keresztül. Ezek az emberek, nemcsak barátok, hanem igazi földre szállt angyalok. Ilyen ember BobyToo is, aki életem egyik szakaszán,ahol mélyponton voltam, vagyok...őszintén és tiszta szívvel segít nekem. Hálás szívvel köszönöm segítségét!♥ Bízzatok benne, higgyetek neki, mert tapasztalatból mondom, hogy minden amit tesz, az angyalok segítségével működik a valóságban is. Köszönöm szépen BobyToo!♥
05/7/18

  • 10
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •